Most éppen itt vagy:
»
»
»
Miből lesz a cserebogár (33-40. nap)

Miből lesz a cserebogár (33-40. nap)

Napról napra mind egyedibb lesz az embrió, amint kialakulnak határozott vonalai. Az arcrészen ívelt vágás jelenik meg a redők felett. A szemlencsék bemélyednek, és ezzel kezdetét veszi a szem figyelemreméltó fejlődése. A két megvastagodott „sejttányér”, amely még az eredeti külső rétegből alakult ki, megnövekszik, majd kialakul egy kráterszerű bemélyedés, amit patkó alakú sejtgyűrű vesz körül – ezekből lesz az orr. Egy kopoltyúszerű képződmény tűnik fel a legbelső arcredőn, hogy azután bőr fedje le. Az uszonyszerű végtagdudorok megnyúlnak.

A test belsejében a szív és az agy rendkívül gyorsan nő és alakul át. Mindkét szerv lyukacsos, bennük mellékfolyóra ágazó csatornák találhatók, amiket újabb kis csatornák kötnek össze, és ezek valamennyien folyadékot szállítanak. Néhány nappal az után, hogy megindult az agy egyes részeinek kialakulása, kinyílik egy új agykamra, amely már képes ellátni a mozgáshoz és az érzékeléshez szükséges kezdetleges feladatokat.

Az emberi magzat egyre-másra hozza létre az elkülönült formákat. Az agy most már öt üregből álló sorozat, vagyis egy végtelenül parányi barlangrendszer, amit embrionális idegszövetek hálóznak be. A feji részhez közel eső sejtek fokozatosan átalakulnak, és majd kitöltik a szívtől távolabbi barlangot, az agykérget, ami az értelem alapja lesz. A fül mélyedése is megnő, és felveszi végleges formáját. Az orrüreg egyre mélyebb lesz, és egyre közelebb kerül a szemhez. Megindul a máj, a gyomor és a nyelőcső kialakulása is. A mellső végtagok egyes részei is formálódni kezdenek: megjelenik a váll, a csukló és a kézfej, miközben az alsó végtagok uszonyszerűen ellaposodnak. Azok sejtek, amelyek eldöntik, hogy a baba fiú lesz-e vagy lány, most elindulnak a peteburokból a nemi szervek fejlődésének helye felé. A csökevényes farok eléri maximális hosszát, majd lassan visszahúzódik, és végül teljesen eltűnik.

Forrás: A Csodálatos utazás: a fogantatástól a születésig c. könyv

Tetszett? Lájkold!

Mi a véleményed?

Szólj hozzá!

Kérlek jelentkezz be, hogy tapasztalataidat vagy kérdéseidet megoszthasd másokkal!

Regisztrálj tagként és mindenki komolyan vesz, hiszen az egyik legfontosabb témával foglalkozunk.
Gyermekeink a jövőnk nemzedéke, reménysége!

Ne maradjon le!

Értesüljön nyereményjátékainkról, akcióinkról. Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név:*
E-mail:*

Lájkoljon minket!

Hirdetés
Happy Kids
Hirdetés
Csodák Palotája
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
alapitvanyok_logo
Alapítványok

Adód 1%-val támogasd te is a magyarországi alapítványok munkáját! Segítsünk együtt!

Hirdetés
szor-100-100
Szőrszálak, sírjatok!

Végleges szőrtelenítés évekre! Kuponnal 21.900 Ft kedvezmény.

Hirdetés