Most éppen itt vagy:
»
»
»
Ujjszopás és szundikálás (6. hónap)

Ujjszopás és szundikálás (6. hónap)

A második trimeszter végének közeledtével a magzat gyakorlatilag egyenes háttal ül, pedig erre a születése után még nem is képes. Ez segít az egyre nagyobb belső szerveknek a további növekedésben, és abban, hogy elfoglalják végleges helyüket a testüreg alsó részében. A belek egy része már teljesen visszahúzódott a medencébe.

Miközben a baba testének arányai egyre inkább megközelítik a végső formára jellemző arányokat, több mint kétszáz csontnak kell függőleges irányban megtámasztania a testet, s folyik a csontosodási és összekapcsolódási folyamat is. A gerinc harminchárom csigolyából, százötven ízületből és ezer ínszalagból áll. A hatódik hónapra a csontozat teljesen összeállt, de a csontok még nem kapcsolódtak össze ízületeknél, ezért a baba mozgása egyelőre olyan, mint egy marionett-bábué. A testrészek hajlíthatóak, de nem akaratlagosan. Sőt, még születés után is legalább egy évre van szükség ahhoz, hogy a csípő, a térd és a boka gömb- és csuklóízületei elég erőt és rugalmasságot adjanak a járáshoz. A koponya szintén elemes szerkezetű: négy, részlegesen megcsontosodott lemezből áll. A méhben ezek az elemek összekapcsolódnak, de nem olvadnak egybe. Ezért képes a baba feje megnyúlni a szülés közben, és a szülők is megtanulták, hogy ne rémüldözzenek, ha kisbabájuk feje első ránézésre kissé hosszúkásnak vagy formátlannak tűnik, vagy ha később lágy részeket fedeznek fel a koponya tetején.

A magzat bőre azért ráncos, mert még nem vagy csak igen kevéssé rakódott le zsír a bőre alá. Ráadásul ez a bőr nagyon laza, és sokkal érzékenyebb, mint amilyenre az újszülöttnek szüksége van. Viszont krémes váladék, az úgynevezett magzatmáz borítja, amitől rugalmas marad az ásványi anyagokban gazdag magzatvízben, és megóvja a horzsolásoktól a mozgolódáskor. A magzat most már rendszeresen alszik – van kedvenc alvópozíciója -, és ébredéskor nagyokat nyújtózkodik.

A harmadik héten fejlődésnek indult szemek – az akkor még kezdetleges idegszöveten elhelyezkedő dudorok – szerkezetileg mostanra elkészültek. Ezúttal a szemhéjakon a sor, hogy megremegjenek és kinyíljanak. Ezután a szem érzékennyé válik a fény változásaira. Az orrlyukakról is lekerül a külső borítás, és a baba légző mozgása beindul.

A magzat rohamtempóban éri el a harminc centiméteres hosszúságot és a 680 grammnyi súlyt, ráadásul egyre aktívabban mocorog, ezért jelentősen megnő a fehérjeszükséglete. A babával együtt a mama is szépen gyarapodik, hetente körülbelül fél kilónyit.

Forrás: A Csodálatos utazás: a fogantatástól a születésig c. könyv

Tetszett? Lájkold!

Mi a véleményed?

Szólj hozzá!

Kérlek jelentkezz be, hogy tapasztalataidat vagy kérdéseidet megoszthasd másokkal!

Regisztrálj tagként és mindenki komolyan vesz, hiszen az egyik legfontosabb témával foglalkozunk.
Gyermekeink a jövőnk nemzedéke, reménysége!

Ne maradjon le!

Értesüljön nyereményjátékainkról, akcióinkról. Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név:*
E-mail:*

Lájkoljon minket!

Hirdetés
Happy Kids
Hirdetés
Csodák Palotája
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
alapitvanyok_logo
Alapítványok

Adód 1%-val támogasd te is a magyarországi alapítványok munkáját! Segítsünk együtt!

Hirdetés
szor-100-100
Szőrszálak, sírjatok!

Végleges szőrtelenítés évekre! Kuponnal 21.900 Ft kedvezmény.

Hirdetés