Most éppen itt vagy:
»
»
»
»
Anya és Apa

Anya és Apa

A babának az édesanyjával van a legszorosabb és legbensőségesebb kapcsolata, mely a várandósság ideje alatt kialakult. Ezen az sem változtat, ha az anya bizonytalan még önmagában, ami első gyermek vállalásakor igen gyakori jelenség.

 

Az anyaság

Az anyaság elfogadása gyakran nem egyszerű feladat a kismama részéről, melyet főként a bizonytalanság szül, hogy képes lesz-e teljes mértékben ellátni anyai feladatait.

Ehhez hozzájárul, hogy a szülők élete teljes mértékben megváltozik a baba érkezésével. Az anyaság elfogadásának gondolatát pozitívan befolyásolhatják az anyát körülvevő emberek, a házastárs, valamint a kismama szülei egyaránt.

Nyilvánvaló, hogy a kismama és a baba közötti szoros kapcsolat révén, a testi kontaktus mindkettőjük számára megnyugtató. Pontosan ezért érdemes erre figyelni, és tartózkodni a túlzásoktól, amik később erős hatással lehetnek a baba érzelmi életére és túlzott ragaszkodására.

Ilyen túlzás lehet például, amikor a baba még két-három éves korában is a szülőkkel egy szobában alszik, vagy amikor kizárólag az anya jelenlétében hajlandó elaludni. Ezek a dolgok figyelmet érdemelnek, mert később fájdalmas elszakadásokra lesz kényszerítve az anya és a baba egyaránt.

Apaság

A baba megszületése után, bármennyire igyekszünk tenni ellene, az apa valamilyen mértékben kizárva érzi magát abból a kapcsolatból, ami az anya és a baba között van.

Ez főként első gyermek vállalásakor nagyon látványos, és tudatosan kell az anyának tenni azért, hogy ne legyen az apának ezzel kapcsolatban rossz érzése.

Az anya első és legfontosabb feladata ezen a területen, hogy minél több tevékenységbe vonja be az édesapát. Általános feladatok lehetnek a fürdetés, sétáltatás. Ezekkel a tevékenységekkel házastársunkat is biztosítjuk arról, hogy nem vált feleslegessé a baba érkezésével, továbbá lehetőséget biztosítunk az apának és a babának, hogy képesek legyenek kialakítani szoros kapcsolatot egymással.

Másik nagyon fontos tényező, hogy legyenek olyan időszakok, amikor a házastársak kizárólag egymással foglalkoznak a baba jelenléte nélkül. Amennyiben erre nem fordítunk kellő hangsúlyt, az előbb-utóbb a házasság rovására megy majd.

Hagyományok szerinti vélekedés, hogy a lányok az édesapjukhoz kötődnek jobban, a fiúgyermekek az édesanyjukhoz. Ennek az igazságát nem érdemes sem bizonygatni, sem megcáfolni, hiszen a kapcsolatok saját igényeink szerint alakíthatók, és a közös tevékenységek mind szorosabbá vonják azt a baba és a szülők között.

Az apának érdemes szem előtt tartania, hogy ez nem egy verseny. Nem kell versengenie sem házastársa, sem gyermeke szeretetéért. El kell fogadnia, hogy az anyai kapcsolat egészen más természetű és sokkal szorosabb bármi másnál, ezzel az apa nem válik feleslegessé.

Amennyiben ezeknek a közös tevékenységeknek a szervezésére elegendő hangsúlyt fektet mindkét szülő, úgy rövid idő alatt elérhető a baba számára, hogy az apa hangja, érintése hasonlóan megnyugtató hatással lesz számára, mint édesanyjáé.

 

Parnaki Fanni

Tetszett? Lájkold!

Mi a véleményed?

Szólj hozzá!

Kérlek jelentkezz be, hogy tapasztalataidat vagy kérdéseidet megoszthasd másokkal!

Regisztrálj tagként és mindenki komolyan vesz, hiszen az egyik legfontosabb témával foglalkozunk.
Gyermekeink a jövőnk nemzedéke, reménysége!

Ne maradjon le!

Értesüljön nyereményjátékainkról, akcióinkról. Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név:*
E-mail:*

Lájkoljon minket!

Hirdetés
Babafotózás
Hirdetés
Csodák Palotája
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
alapitvanyok_logo
Alapítványok

Adód 1%-val támogasd te is a magyarországi alapítványok munkáját! Segítsünk együtt!

Hirdetés
szor-100-100
Szőrszálak, sírjatok!

Végleges szőrtelenítés évekre! Kuponnal 21.900 Ft kedvezmény.

Hirdetés