Most éppen itt vagy:
»
»
»
Hogyan csillapítsuk a baba lázát?

Hogyan csillapítsuk a baba lázát?

A láz természetes dolog, mely előbb vagy utóbb minden kisgyereknél jelentkezik. A láz enyhe és közepesen súlyos fertőzéseknél segíti az emberi szervezetet a betegség elleni küzdelemben, a magas hőfokon gyorsabban pusztulnak a kórokozók. Cikkünkben összefoglaljuk mit kell tudni a lázmérésről, milyen módon tudjuk csillapítani a lázat.

Lázmérés

A testhőmérséklet a nap folyamán kis mértékben ingadozhat. Érdemes a kicsinek egészségesen is megmérni a lázát, hogy legyen viszonyítási alapunk. Ha melegnek érezzük az arcát, vagy a homlokát és hőemelkedésre, lázra gyanakszunk, mérjük meg a hőmérsékletét.

Kicsi babáknál a leghatékonyabb a popsiban történő lázmérés. Óvatosan végezzük el a mérést, a lázmérő végét pedig krémezzük be kicsit. A kapott eredménynél vegyük figyelembe, hogy 0,5 fokot le kell vonni, hogy reális eredményt kapjunk. Ugyanez igaz a szájban és a fülben végzett mérésnél is. A legelterjedtebb eszköz a digitális lázmérő, a régi, higanyosat már pár éve kivonták a forgalomból.

37 és 38 Celsius-fok között beszélünk hőemelkedésről. Ilyenkor ügyeljünk rá, hogy ne legyen vastagon felöltöztetve, betakarva, és itassunk vele sok folyadékot. 38 fok felett már lázról beszélünk, amit csillapítani kell. Mindig legyen otthon a kicsi életkorának megfelelő gyógyszer! Ügyeljünk a folyadékfogyasztásra is. 39 Celsius-fok felett magas lázról, 40 felett pedig már életveszélyes állapotról beszélünk, kritikussá 41 fok felett válik a helyzet: ekkor már károsodhatnak az agy idegsejtjei.

Lázcsillapítás

Történhet gyógyszeresen, itt mindig az orvos utasítását vagy a gyógyszeren feltüntetett adagolást kövessük. A lázcsillapítók hatóanyaga a paracetamol, vagy az ibuprofen. Az ibuprofen gyulladáscsökkentő hatású is. A gyógyszereket csak 4-6 óránként adhatjuk, ettől eltérő adagolás csak orvosi utasításra történhet.

A magas, 39 fok feletti láz csökkentésére alkalmazhatunk hűtőfürdőt. Ilyenkor testmeleg, kellemes hőfokú vízbe ültessük a gyermeket, elég ha mellig ér, a többi testfelületet inkább locsolgassuk. A víz hőmérsékletét apránként csökkentsük, vagy hagyjuk lehűlni. A hűtőfürdő időtartalma 15 perc legyen, vagy ha a kicsi hőmérséklete 38 fokra csökken, hagyjuk abba.

Ha a kicsit teste forró, vizes borogatással is hűsíthetjük. A teljes testét csavarjuk langyos vizes lepedőbe, és erre helyezzünk egy száraz réteget. Ha átmelegedett a borogatás cseréljük ki , 3-4 alkalommal ismételjük meg ezt egymás után.

Egy kellemes langyos tea, vagy gyümölcslé is segít csillapítani a lázat. Ha a baba még szopizik, térjünk vissza átmenetileg a kizárólagos szoptatásra, mert az anyatej is segíti a baba gyógyulását.

 

Grósz Magdolna

Tetszett? Lájkold!

Mi a véleményed?

Szólj hozzá!

Kérlek jelentkezz be, hogy tapasztalataidat vagy kérdéseidet megoszthasd másokkal!

Regisztrálj tagként és mindenki komolyan vesz, hiszen az egyik legfontosabb témával foglalkozunk.
Gyermekeink a jövőnk nemzedéke, reménysége!

Ne maradjon le!

Értesüljön nyereményjátékainkról, akcióinkról. Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név:*
E-mail:*

Lájkoljon minket!

Hirdetés
Babafotózás
Hirdetés
Csodák Palotája
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
alapitvanyok_logo
Alapítványok

Adód 1%-val támogasd te is a magyarországi alapítványok munkáját! Segítsünk együtt!

Hirdetés
szor-100-100
Szőrszálak, sírjatok!

Végleges szőrtelenítés évekre! Kuponnal 21.900 Ft kedvezmény.

Hirdetés