Most éppen itt vagy:
»
»
Kerüld el a karácsonyi veszélyeket

Kerüld el a karácsonyi veszélyeket

A karácsonyi időszakban a készülődés mellett ne felejtsük el, hogy a szokottnál is több balesetveszélyes helyzet adódhat a kisgyerekes családokban. Első kisbabás karácsonyunkon új szempont is felmerül a készülődés közben: hogyan tegyük gyermekünk számára is tökéletesen biztonságossá az ünnepeket.

A fenyőfa

A fenyő hazaszállításakor és felállításakor figyeljünk az éles tüskékre, a letört, hegyes ágakra, amelyek felsérthetik a bőrt. A fát a törzsénél fogva mindenképpen rögzítsük megfelelően. A talpból könnyen kibillenhet, főleg, ha a gyerkőcök szívesen vizsgálják meg közelről. Ha lehet, állítsuk egy sarokba, így egyik oldalról védve van. Asztalra állítva is elérhetetlen lehet a baba számára, de ne tegyünk alá lelógó terítőt, amit magára ránthat.
A karácsonyfa díszeinél kerüljük a törhető díszeket, vagy az apró darabokat, amik a fáról leszedve, könnyen a kicsi szájában köthetnek ki.

Tűz, elektromosság

A meggyújtott, és magára hagyott gyertyák tüzet okozhatnak, mint ahogy a nem megfelelő, zárlatos égők, illetve a csillagszórók is. A csillagszórókat inkább a szabadban gyújtsuk meg, így a szikrák miatt sem kell aggódnunk.
Soha ne hagyjuk a kisgyereket a karácsonyfa mellett felügyelet nélkül! Néha előfordulhat áramütés a karácsonyfa izzókészlet rossz szigetelése miatt. Rejtsük szőnyeg alá az elektromos vezetékeket, csatlakozókat, biztosítsuk a dugaszoló aljzatokat.

Konyhai balesetek

Az átlagosnál több a forró lábas és a tepsi ebben az időszakban, ügyeljünk, hogy gyermekünket távol tartsuk ezektől. Nagyobb gyerekek esetében az ünnepi asztalra kerülő étel is potenciális veszélyforrás lehet: ilyen például a szálkás hal. Bármennyire is vigyázunk, előfordulhat egy-egy nagyobb szálka az ételben, ha ilyen baleset történne, a szálka, vagy csont eltávolítását bízzuk szakemberre.
Ügyeljünk arra is, hogy alkohol tartalmú italainkat a gyermekek számára elérhetetlen helyen hagyjuk.

Ajándékok

A karácsony leginkább várt része a gyerekek számára is az ajándékozás. Fontos, hogy a gyermekeknek mindig az életkoruknak megfelelő ajándékot vásároljunk. Ennek biztonsági okai is vannak, például 3 éves kor alatt ne kapjon a gyermek apró darabokat tartalmazó, szétszedhető játékot. Az áramütés veszélye miatt 10 éves kor alatt ne adjunk a gyermeknek olyan játékot, amit konnektorba kell dugni, inkább az elemmel működő játékokat részesítsük előnyben.

És még ott a szilveszter

Szilveszterkor a legnagyobb veszélyforrás a petárda, ami jelentős sérüléseket okozhat! Szemsérülést okozhat a pezsgősüveg kirepülő dugója is – pezsgőt csak úgy bontsunk, hogy ne célozzunk meg vele senkit.
Akár karácsonykor, akár szilveszterkor előfordulhat, hogy nagy vendégsereg várható otthonunkban. Ilyenkor jó szolgálatot tehet a nappaliban felállított járóka, ahol a baba biztonságosan szemlélheti az eseményeket.

Tetszett? Lájkold!

Mi a véleményed?

Szólj hozzá!

Kérlek jelentkezz be, hogy tapasztalataidat vagy kérdéseidet megoszthasd másokkal!

Regisztrálj tagként és mindenki komolyan vesz, hiszen az egyik legfontosabb témával foglalkozunk.
Gyermekeink a jövőnk nemzedéke, reménysége!

Ne maradjon le!

Értesüljön nyereményjátékainkról, akcióinkról. Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név:*
E-mail:*

Lájkoljon minket!

Hirdetés
Happy Kids
Hirdetés
Csodák Palotája
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
alapitvanyok_logo
Alapítványok

Adód 1%-val támogasd te is a magyarországi alapítványok munkáját! Segítsünk együtt!

Hirdetés
szor-100-100
Szőrszálak, sírjatok!

Végleges szőrtelenítés évekre! Kuponnal 21.900 Ft kedvezmény.

Hirdetés