Most éppen itt vagy:
»
»
»
Hogyan előzzük meg a bölcsődei, óvodai fertőzéseket?

Hogyan előzzük meg a bölcsődei, óvodai fertőzéseket?

Szinte elkerülhetetlennek tűnik, hogy a bölcsődébe, óvodába kerülő gyerekek ne legyenek betegek már az első-második héten. Ennek részben az őszi hűvösebb, nedvesebb levegő az oka, részben a zárt térben együtt játszó gyerekek könnyebben adják át egymásnak a fertőzéseket. Mivel a szülők dolgoznak, ezért sokszor akkor is elviszik a közösségbe a gyerkőcöt, ha csak kicsit köhög, vagy hőemelkedése van, ezáltal a kórokozókat is beviszik a többi gyerek közé.

A gyerekek immunrendszerének is szüksége van a tanulásra, mert a kórokozókkal való találkozás során tud ellenállóvá válni a betegségekkel szemben. A gyermekkori fertőzések célja tulajdonképpen az, hogy megeddzék az immunrendszert. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jó, ha folyton beteg a gyermekünk, néhány jó tanáccsal megelőzhetjük, enyhíthetjük a betegség lefolyását.

Hogyan készüljünk fel?

A zöldség és gyümölcsök terén a nyárhoz képest csökken a kínálat, így nagyobb odafigyelést igényel az étkezés összeállítása. Ebben segítség lehet a gyerekek számára készült multivitaminok. Ne csak a C vitamin pótlására figyeljünk, ugyanilyen fontos a megfelelő D vitamin bevitel is. A kevesebb napfény miatt nem nem termelődik elegendő D vitamin, ami rontja az immunrendszer működését. Az étvágytalanság, fáradékonyság gyakori oka a vashiány, így a megfelelő vas- és ásványi anyag bevitelre is oda kell figyelnünk. A megfelelő vitaminbevitel mellett egy kis előrelátással és odafigyeléssel az őszi szezon gyerekbetegségeinek egy része elkerülhető.

Bölcsődékben végzett kutatások alapján bebizonyították, hogy a probiotikumok szerepe kulcsfontosságú az immunvédelemben, alkalmazásával megelőzhetőek betegségek. Figyeljünk rá, hogy gyermekünk mindig az életkorának megfelelő, kifejezetten gyerekek számára kifejlesztett készítményt kapjon. Komolyabb betegségek, antibiotikum kúra esetén mindenképpen adjunk probiotikumot a bélflóra helyreállítására.

A gyerekek számára a bölcsőde, óvoda komoly szellemi és fizikai megterhelést is jelent. Ügyeljünk rá, hogy minél jobban kipihenjék magukat! A délutáni, hétvégi programokat is szabjuk az ő igényeik szerint, ha van rá lehetőség, töltsünk sok időt a szabadban.

Ha felüti a betegség a fejét gyermekünknél, ne vigyük el a közösségbe, mert továbbadhatja a többieknek, és ő is gyorsabban meggyógyul, kevésbé kap el újabb kórokozót otthon.

Grósz Magdolna

Tetszett? Lájkold!

Mi a véleményed?

Szólj hozzá!

Kérlek jelentkezz be, hogy tapasztalataidat vagy kérdéseidet megoszthasd másokkal!

Regisztrálj tagként és mindenki komolyan vesz, hiszen az egyik legfontosabb témával foglalkozunk.
Gyermekeink a jövőnk nemzedéke, reménysége!

Ne maradjon le!

Értesüljön nyereményjátékainkról, akcióinkról. Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név:*
E-mail:*

Lájkoljon minket!

Hirdetés
Hirdetés
alapitvanyok_logo
Alapítványok

Adód 1%-val támogasd te is a magyarországi alapítványok munkáját! Segítsünk együtt!

Hirdetés
szor-100-100
Szőrszálak, sírjatok!

Végleges szőrtelenítés évekre! Kuponnal 21.900 Ft kedvezmény.

Hirdetés