A kisbabák időnként sírnak, ezt minden kezdő szülő már a gyermek érkezése előtt pontosan tudja. Az viszont csak később derül ki számukra, mennyire nem mindegy, hogy mikor és mennyit.
Amikor minden józan érv a nyugodt alvás mellett szól, tehát kisbogárkánk fáradt, jóllakott és a pelenkája is patyolat, nem nagyon értjük, hogy miért üldözi el az álommanókat szívfájdítóan keserű sírásával. Ráadásul órák óta adogatjuk kézről kézre, hátha sikerül valakinek elringatni.
Persze közben egyre feszültebbek leszünk, mi is fáradunk. Főleg akkor, ha ez az éjszaka közepén történik. A tehetetlenség pedig lassan felemészt minden türelmes mozdulatot. Mi hát a megoldás?
A jó hír az, hogy lehet jól csinálni, a rossz az, hogy nincs olyan csillámpor, amivel beszórhatjuk az ágyacskáját és minden probléma megoldódik. Még a legmegfelelőbb szokásrendszer kialakítása után is lesznek nyűgösebb nappalok és sírós éjszakák. Ez együtt jár egy gyermek nevelésével, egész egyszerűen fogadjuk el. Nehéz, sokszor nagyon nehéz, de a mosolygós napok kárpótolnak majd mindenért. Ahogy egyre nagyobb lesz, annál könnyebbé válik minden (ezen a területen!), végül nevetgélve idézzük majd vissza az elmúlt éveket. Természetesen megszépülnek az emlékek.
No de nézzük, hogyan lehet elég jól csinálni, mikor érezhetjük azt, hogy mindent megtettünk?
Az első, hogy tudatosítsuk magunkba: az alvás szükséglet, ami megnyugvással, elcsendesedéssel jár és minden további nélkül bekövetkezik, ha a szervezetünk a fáradtság állapotában olyan körülmények közé kerül, hogy ezt megtehetjük és nem zavar minket semmi. Ilyenkor szinte automatikus az elalvás.
Ha egy kisbabának szerintünk már aludnia kellene, de még ébren van, ráadásul sírással jelzi, hogy nincs túl jó kedvében, azt két dolog okozhatja: nem álmos – még ha éppen fáradt is mentálisan vagy fizikailag – vagy valami zavarja, ami miatt nem tud elaludni. Pedig igénye lenne rá, az alvás, pihenés jóleső érzés, nem egy feladat.
Hogy tudunk rajta segíteni? Mivel nem tud beszélni, nem fogja elmondani, mi bántja. Amit tehetünk, hogy megteremtjük mindazt a feltételt a pihenéshez, alváshoz elcsendesedéshez, amit tudunk. Lehetőleg mindig ugyanúgy. Biztonságot, megfelelő komfortot, nyugalmas, ingermentes környezetet és lehetőség szerint törekszünk arra, hogy kényelmesen, a saját ágyában szenderedhessen el. Ha hozzászoktatjuk, hogy ringatni, altatni kell, akkor kialakul ez a csatolás. De ez nem azt jelenti, hogy hosszan hagynunk kell sírni és ne kellene éreztetnünk vele, hogy megértjük és számíthat ránk. Bizony nem könnyű a középutat megtalálni, próbáljuk megérezni. Ezzel mindent megtettünk.
Kell, hogy gyermekünk azt érezze, mindig és minden helyzetben számíthat ránk, támogatjuk. Kell, hogy mellette legyünk a bajban, legyen az hasfájás, rossz közérzet, álmatlanság vagy a jól ismert 8 hónapos szeparációs szorongás (az anya elvesztésétől való félelem), ami egy fejlődési szakasz. És megpróbáljunk rajta segíteni. Nehéz időszak mindez, de ne engedjük, hogy megkérdőjelezhető legyen feltétel nélküli szeretetünk, odaadásunk. Ne terheljük őt vádló, mérges hangsúllyal. Nem éri meg!
Hogyan lehet helyes szokásokat kialakítani?
Itt sem találhatjuk meg a bölcsek kövét. A szokásalakítás függ a családban már meglévő szokásoktól, a családban élő személyek, például nagyobbacska gyermekek természetétől és igényeitől, illetve a külső körülményektől, egyéb kötelezettségektől is.
Próbáljuk meg jól átgondolni a napi ritmust, ami általában a reggeli ébredéstől az esti lefekvésig tart. Alakítsunk ki rendszert és körülbelül mindig ugyanabban az időpontban érkezzen el a pihenés, alvás ideje. Történjen ez rugalmasan, mégis következetesen, de mindig természetes, jó hangulatban és a megelőző fél órában már ráhangoló tevékenységekkel kísérten, mint tv, rádió lekapcsolása, hangos hanghatások, villogó fények kiiktatása, halkabb felnőtt beszélgetés, nyugodtabb, lassabb mozdulatok, rendszeresen egymás után ismétlődő szokáselemek (például: ebéd, utána tisztába tétel, majd besötétítés, halk ének, egy kis dajkálás és lefektetés, ha kell akkor alvó állat, cumisüveg, cumi).
Semmi gond nincs azzal, ha gyermekünket éjszakára magunk mellé szoktatjuk a szülői ágyba, egészen addig, míg az nem okoz kényelmetlenséget, konfliktust, feszültebb alváshelyzetet, esetleg labilitást a baba biztonságos elhelyezésében. Gondoljuk ezt át azért, mert leszoktatni róla már nehéz dió lesz. Általában meg kell várni, hogy elérkezzen az ideje.
Még ha vannak is időnként fellángoló altatási problémák a gyermeknevelésben, ha kicsinyünk érzi a biztonságot, rendszerességet és szeretetünket, akkor hamar kisimulnak a dolgok. Vagy előbukkannak olyan problémák, amelyek egyértelműen akadályozták az alvását, mint kólika, éhség, reflux, viszkető kiütés, stb.
Figyeljünk rá, szeressük, gondozzuk és legyünk vele testben és lélekben egyaránt, ez minden, amit szülőként mindenképpen meg kell tennünk.