Amint szóba kerül a gyermeknevelés kérdése, azonnal eszünkbe jut, vajon elég jó szülők vagyunk -e, elég jól vezetgetjük -e gyermekeinket az élet kihívásokkal teli útján.
A jó szülő – rossz szülő mérleg bizonyos szempontok szerint bizony elbillenthető és akár hisszük, akár nem, többet jelent az üres szándéknál a tapasztalatokra építkező tudatosság és hitelesség. Legyünk őszinték önmagunkkal is: valóban megtettünk mindent, vagy csak amit tudtunk, megtettünk. A kettő nem ugyanaz. Igen, elronthatjuk, ezt nem árt tisztázni, éppen ezért egyáltalán nem felesleges igyekezet előre felkészülni. Már itt, a gyermek érkezése előtt elkezdődik az őszinteség hatása, ezért nem mehetünk el emellett sem.
Alakítsuk úgy a dolgokat, hogy őszintén várhassuk érkezését!
Még mielőtt elkapna a babavárás mindent meghatározó öröme, vagy izgatottan matekoznánk azon, hogy hány gyermek vállalása szükséges az áhított otthonhoz, álljunk meg egy percre. Leendő anyaként és apaként tisztázzuk magunkban és aztán egymás közt is, valójában mikor is szeretnénk gyermeket. Minden külső hatástól függetlenül. Milyen vágyaink vannak ezzel kapcsolatban, hogy képzeljük el a szülői szerepet, milyenné is szeretnénk formálni leendő gyermekünket. Játsszunk el egy-egy várható, nehezebb szituációval képzeletben, mint sírós éjszakák, betegség miatti folyamatos készenlét, etetési nehézségek vagy a mások gyermekeitől már jól ismert hiszti. Hasznos lehet beszélgetni gyakorló szülőkkel. Majd beszéljük meg párunkkal az ezekkel kapcsolatos érzéseinket, félelmeinket, gyengeségeinket, erősségeinket és jelenlegi elveinket. Engedjük egymást őszintének lenni, ez itt most nem az érdekegyeztetésről szól, csupán arról, hogy szembenézzünk magunkkal, belső igényeinkkel, jellemvonásainkkal. Hallgassuk értő figyelemmel társunkat, hiszen amit most mond, ahogy most érez, szülőként meghatározó erejű lesz. Itt a lehetőség elgondolkozni és érzéseinkben, vágyainkban, elvárásainkban rendet tenni. Személyiségünket fejleszteni, egymást és magunkat jobban megismerni még egyáltalán nem késő.
Őszinte szeretettel gondoskodjunk róla, ha már megszületett
Ha minden jól ment és úgy döntöttünk, hogy a legerősebb belső vágyunkat követve szülővé válunk, a kis csöppség érkezésekor leírhatatlan örömben lesz részünk. Amit ekkor érzünk iránta, az a legőszintébb szeretet, ami valaha éreztünk. Rögzítsük erősen és tartsuk meg mindig, bármekkorára is nő gyermekünk. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg előbb, mit is jelent őszinte szeretettel gondoskodni valakiről. Cseréljünk gondolatban helyet vele, minden nehezebb és könnyebb szituációban. Nekünk mi nyújtana biztonságot, mitől éreznénk, hogy szeretve, gondozva vagyunk? Hiszen a gyermekünknek jobbat akarunk, mint önmagunknak, ápoljuk is e szerint a mindennapokban. Tetteinkkel, érzéseinkkel neveljük és azok minél őszintébbek, annál nagyobb biztonságot nyújtunk.
Hiteles elvárások és a magyarázat
Ahogy gyermekünk cseperedik, egyre több kérdést vet fel egy-egy hétköznapi nevelési helyzet. Első lépés mindig a magunkkal szembeni őszinteség. Valójában hogyan látjuk jónak? Az a legoptimálisabb, ha azt várjuk el tőle, amit magunk is mutatunk számára nap mint nap. Ha elvárjuk, hogy ne beszéljen evés közben és mi a legjobbakat beszélgetjük az ebédnél, akkor nagyon nem leszünk hitelesek, de őszinték sem, csupán egy külső elvárásnak akarjuk őt görcsösen megfeleltetni.
Ettől függetlenül lehetnek olyan helyzetek, hogy bár nem értünk egyet, mégis alkalmazkodnunk kell a szabályokhoz. Például az óvodában, iskolában kialakított szabályoknál. Őszinték ettől függetlenül nyugodtan lehetünk: bár apa vagy anya nem ért egyet, most nem az számít, nekünk is követnünk kell a szabályokat. Ezt magyarázzuk is el az ő szintjén, tehát indokoljuk meg, miért alakíthatták ki ezt a szabályt, amit mi nem bírálhatunk felül, mert nem nekünk kell felelnünk a megszegésükből adódó következményekért. Elég, ha röviden, gyermekünk által érthető módon támasztjuk alá és mindjárt sokkal könnyebb lesz minden.
Az őszinte kommunikáció ereje
Fontos, hogy őszintén megosszuk vele azokat az érzéseinket, melyek hozzá kapcsolódnak. Kár bármit is takargatnunk, olyan radarjuk van, hogy nem is gondolnánk mennyire nyitott könyvek vagyunk számukra. Ha őszinték vagyunk, elkerülhetjük, hogy rosszul fantáziáljon csupán a megérzéseire hagyatkozva.
Egyáltalán nem ördögtől való például a „túlságosan mérges voltam”, „megbántam, hogy kiabáltam” „nagyon zavar, ha itt ugrálsz”, „nem tetszik ez a játék vagy mese”, „rosszul esett, amit mondtál” kifejezése, persze szelíd és pozitív irányt mutató hangnemben.
Természetes, hogy egy-egy összetűzés után bennünk és gyermekünkben is maradhatnak tüskék, de ne engedjük, hogy azok elszaporodjanak azzal, hogy úgy teszünk, mintha mi sem történt volna és szőnyeg alá söpörjük, amit nyugodtan, tiszta fejjel, őszintén meg kellene beszélnünk vele. Röviden, nyugodt és természetes, sőt szeretetteli hangnemben beszélgessünk vele arról mi és miért történt, illetve ki és hogy viselkedett a szituációban. Beszéljünk bátran az érzéseinkről is. Tanulságot viszont nem feltétlenül kell levonni és véletlenül se ígértessünk meg vele semmit, ha egy kis esélyt is látunk arra, hogy nem fogja tudni betartani. Ezzel előre kudarcra ítélnénk.
A szeretet és az összetartozás pedig mindenekfelett. Tudassuk vele, hogy bármit is tesz, bármi is történik és arra akárhogy is reagálunk, mindig pont ugyanannyira szeretjük. A bizalmat soha ne engedjük elveszni, annál nincs is fontosabb. Ne felejtsük, az őszinteség óriási kincs a nevelésben.